Mesterséges és természetes fájdalomcsillapító

fájdalomcsillapító

fájdalomcsillapító

Gyakran kellemetlen fájdalom lehet úrrá testünk valamelyik részén. Ennek kimondottan sok oka lehet, többek között az is, hogy érzékenyek vagyunk a frontok átvonulására. Ilyenkor a fejünk gyakran szaggathat, és mindent megtennénk azért, hogy végre elmúljon a lüktető érzés. Általában nagyon egyszerű dolgunk van, csak egy fájdalomcsillapító kerül fogyasztásra, és kis idő múlva enyhülnek is a tünetek.

Ugyanakkor egyáltalán nem mindegy, hogy az a termék, amit magunkhoz veszünk, pontosan milyen hatásmechanizmussal bír. Többféle fájdalomcsillapító létezik, amelyeket két csoportba sorolhatunk: mesterséges, illetve természetes. Ezek között ugyanakkor nem kevés eltérés van.

A természetes összetevők jelentős előnye, hogy nem okoznak mellékhatásokat, ami a másik csoport képviselőinél gyakran előfordulhat, hiszen a szervezet nem mindig fogadja be könnyen a szintetikus anyagokat. A fájdalomcsillapító ilyen esetben elvégzi a feladatát, de akár kiütéseket is előidézhet, ami nem túl kellemes, és egy másik tabletta vagy kenőcs használatához vezethet.