Az ssl tanúsítvány sokkal jobb.

Ssl

Az internet világa nagyon széleskörű és nem is mindig tudunk eligazodni benne, ezért nagyon fontos, hogy ha az interneten böngészgetünk és egy olyan fogalomra találunk rá, amelyet nem ismerünk, annak utána kell néznünk, hogy ha nem tudjuk, hogy mi az. Az ssl tanúsítvány is nagyon sok esetben ilyen lehet, azok számára, akik nem annyira járatosak az internet világában. Az ssl tanúsítvány nem egy olyan bonyolult fogalom, az végül is az oldalak engedélyével van kapcsolatban. Ez a tanúsítvány, akkor is nagyon hasznos tud lenni, hogy ha valaki úgy kéri az oldalt, amit az ő számára készítenek el, tehát egy saját weboldalt, hogy az oldala http-s legyen, mert akkor minden programot lehet futtatni rajta, illetve az oldal tartalmát majdnem az összes program fel tudja ismerni. Ezekért a tanúsítványokért azonban fizetni kell és nem is keveset, ezért nagyon fontos, hogy átgondoljuk, hogy milyen oldalt is szeretnénk, mivel ezek között a tanúsítványok között is vannak különbségek és így nem igazán mindegy, hogy milyet kérünk majd az oldalunkhoz. Ám ezeknek járulékos költségei is vannak és nem is kevés, mivel ezeket évente kell fizetni, mivel ezek általában egy évre vagy ha úgy kérjük, akkor két évre szólnak.