Kockás has gyorsan

Kockás has gyorsan: mennyire lehetséges?

Sokan szembesülünk azzal, hogy az ünnepi nagy evések után bizony néhány kiló súlyfölösleget látunk magunkon a tükörben, a nadrágjaink sem jönnek ránk olyan könnyen, mint régebben. Az elhatározás pillanatok alatt megszületik a fogyókúrát illetően, de a kockahas nem olyan könnyen alakítható ki, mint ahogyan gondolnánk. A www.intenset.hu weboldalon is kitérnek erre. A célunkat kizárólag megfelelő diétával és rendszeres edzéssel érhetjük el.

Voltaképpen egyik sem működik a másik nélkül, mert hiába tartunk edzéseket, ha mindenfélét, különböző időpontokban összeeszünk és ugyancsak fölöslegesen diétázunk mozgás nélkül. Gyakorlatilag rendszer és rendszeresség szükséges ahhoz, hogy jól látható eredményt érhessünk el. Olyan mozgásrendszer kell, amit könnyen be tudunk illeszteni az életünkbe, mert annak semmi értelme nincs, hogy megvásároljuk a kondibérletet és nem érünk rá rendszeresen járni. Tovább a folytatáshoz

elektromos fűtőtestek

Magas hatásfokot nyújtó elektromos fűtőtestek

A téli melegítés feltételeinek megteremtését mindig kellő körültekintéssel érdemes megtervezni. A feladat már azért sem egyszerű, mert tisztában kell lenni a légtér pontos méretével, valamint a szigetelés sem elhanyagolható ebből a szempontból. Az elektromos fűtőtestek ilyen formában üzemelhetnek kifejezetten költséghatékonyan vagy pazarló módon. Tovább a folytatáshoz

kávé tamper

A kávé tamper helyes használata

Ez egy olyan eszköz, ami kiemelkedő szerepet játszik a tökéletes ital elkészítésében. A kávé tamper segítségével az őrleményt egyenletesen össze lehet nyomni a portafilterben. A folyamat célja, miszerint a por egységes és szilárd rétegben préselődjön össze annak érdekében, hogy a víz akadálytalanul folyhasson át rajta.

Ha ez megtörténik, akkor az ízek sokkal jobban kibontakoznak majd. A kiválasztásakor figyelni kell arra, hogy a mérete és a súlya összhangban legyen az adott kávégép filterével. Amennyiben túl kicsi vagy nagyon nagy, akkor nem fogja egyenletesen tömöríteni. Tovább a folytatáshoz

szürkehályog

Lehetséges a szürkehályog kezelése természetes módon? Mindenképp kell műtét?

Az életkor előrehaladásával jelentősen megnövekszik a szürkehályog (cataracta) kialakulásának esélye, tehát az első számú rizikófaktor az öregedés. Persze egyéb oka is lehet, de a lényeg az, hogy a betegség kezelése sem szemüveggel, sem gyógyszerekkel vagy szemtornával nem lehetséges, nem hoz eredményt. A szürkehályog csak műtéttel gyógyítható. Genetikai hajlam, zöldhályog, rövidlátás, a szem gyulladásos megbetegedése, sérülések, cukorbetegség, elhízás, autoimmun betegségek, napfénytől származó káros UV-sugárzás, dohányzás, alkoholfogyasztás miatt is kialakulhat a cataracta.

Márpedig, ha a szimptómák megjelentek, akkor számíthatunk arra, hogy át kell esnünk a műtéten. Bár ez egy hosszú évtizedekre visszanyúló múlttal rendelkező beavatkozás, mégis természetes, hogy a páciensek izgulnak a műtét előtt. Szerencsére, a drnagymihaly.hu weboldalon le van írva lépésről lépésre, hogy mi történik a beavatkozás alatt, így lélekben felkészülhetünk az operációra. Tovább a folytatáshoz

utángyártott toner

Az utángyártott toner költséghatékony megoldás

Az elmúlt években, ahogy az irodai technológia rohamosan fejlődött, a nyomtatási költségek csökkentése egyre fontosabbá vált. Az utángyártott toner sokkal olcsóbb, mint az eredeti, mégis képes jó teljesítményt nyújtani. Jelentős megtakarítás érhető el általa, főleg akkor, ha gyakran használja a nyomtatót.

Általában újrahasznosított anyagból készül, ennek köszönhetően kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga után. Számos gyártó és beszállító kínálja a termékeit, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználók olyan modellt válasszanak, ami megfelel az igényeiknek és a költségvetésüknek. Tovább a folytatáshoz

magyar nyelvű kötésminták

Igazán hasznosak a magyar nyelvű kötésminták

Kézimunkázáshoz gyakran keresünk segítséget, ötleteket az internetről és találunk is, csak az a baj, hogy a legtöbb valamilyen idegen nyelven van írva, ezért nem tudjuk elolvasni, maximum a képen látható motívumok után orientálódhatunk.

Szerencsére vannak olyan linkek, amiken magyar nyelvű kötésminták szerepelnek. Ezeknek már minden leírását értjük, a mintákat pedig így sokkal könnyebben meg tudjuk valósítani a saját alkotásainkon. Tovább a folytatáshoz

lapszintező rendszerek

Méltán kedveltek a lapszintező rendszerek

Gyors és alapos munkát szeretne végezni, amikor felújítja az otthonát? Megesik, hogy a szakemberek éppen nem érnek rá a kivitelezésre, mert annyira leterheltek, de úgy érzi gond nélkül megbirkózik a kihívásokkal? A lapszintező rendszerek jelenlétében, a csempézés mondhatni gyerekjáték. Tovább a folytatáshoz

műanyag hullámlemez

A műanyag hullámlemez előnyei

Amikor egy tető kialakításáról van szó, akkor sok szempontot kell előtérbe helyezni. Ezek között meghatározó javarészt, hogy milyen alapanyagok lesznek felhasználva a kivitelezés során. Itt előtérbe kerül többek között az ár, az esztétikum és a minőség. Egyiket sem szabad a másik rovására elengedni, ezért fontos nagy alapossággal utánajárni az különféle termékek nyújtotta pozitívumoknak. A hullámlemezek remek alternatívát jelentnek a régi azbeszt palákkal szemben. Ezek cseréje az egészség megőrzése szempontjából döntő feladat.

Választható fém, bitumen vagy műanyag kivitel, ugyanolyan kialakításban. A Pascal szerint a műanyag hullámlemez “legfőbb előnye, hogy a változatok közül az elérhető legolcsóbb választás, illetve egyben súlyra a legkönnyebb is”. Ez jó hír, ha nem akarnád lecserélni a teljes tetőszerkezetet, mert így csökkenthető a súlyterhelés, ami a fa támasztó elemeire esik. A PVC szinuszos hullámlemezek más előnnyel is kecsegtetnek. Tovább a folytatáshoz

Bankkártya terminál

Bankkártya terminál fajták: melyikkel járok jobban?

A készpénzmentes fizetés olyan témakör, ami néhány évtizede nem igazán volt elképzelhető. Sok éven keresztül, a digitalizáltság megjelenése után is még csak úgy volt mód számláról utalni kisebb-nagyobb összegeket, ha ezért valaki bement személyesen a bankba és ott elvégezték ezt a tranzakciót. A technológia és ezzel együtt a különféle számítástechnikai rendszerek révén, már születtek alternatív megoldások, amikhez elég mindössze egy bankkártya.

A másik oldalon olyan készülékre van szükség, amelyik képes leolvasni a digitális adatokat és elvégezni a műveletet, viszonylag egyszerű módon. Bár nem annyira egyszerű mindez, hiszen bonyolult számítások és információk továbbításának soráról van szó, de kívülről ez egyáltalán nem észrevehető. A különféle szolgáltatók megjelenésével, rendre bővült a POS terminálok sora. Sok új típus jelent meg. Kezdetben csak úgy lehetett használni a kártyát, ha azt beillesztették a készülékbe. Tovább a folytatáshoz