Milyen képzések szükségesek, s milyenek nem Magyarországon?

Képzésekről manapság

A laikusok is észrevehették, hogy az egyetemi képzéseket illetően ma hazánkban a bölcsész képzések egyre kevésbé számítanak a munkaerőpiacon. Ez nem kérdéses, ugyanis a tanárokból, tanítókból jelenleg egyfajta túlképzettség alakult ki, ami ebben az esetben nem a hallgatók tanulmányainak minőségére, hanem a végzett bölcsészhallgatók számára vonatkozik. A mai modern világ egyértelműen a műszaki végzettségű fiatal pályakezdőket látja a legszívesebben, ugyanis világunk egyre csak fejlődik, s ahhoz hogy egy ország felzárkózhasson a technikai újításokhoz, nélkülözhetetlenek a mérnökök. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a bölcsész képzések teljes mértékben vissza fognak szorulni, ugyanis bölcsészhallgatókra is mindig szükség lesz. Az azonban kétségtelen, hogy túlképzés van pillanatnyilag ezen a területen, s ezt mindenképp fontos figyelembe venni. Emellett a szakképző iskoláról is érdemes néhány szót ejteni, amelyek esetében a tendencia hasonló. Néhány évvel ezelőtt nagy híre ment a különböző szakmunkás végzettséggel rendelkező munkavállalók számának hiánya, s ez mára sem változott. Fontos azonban, hogy napjainkban sokan távoznak külföldre, mégpedig általában azok a szakképzett esztergályosok, kőművesek stb., akikre hazánkban is szükség lenne a munkaerőpiacon. Nem kérdéses továbbá az sem, hogy a megfelelő egyensúlyt kifejezetten nehéz megteremteni, ugyanis minden állandó változásban van, ami igencsak megnehezíti ezt a feladatot. Ha további cikkeket is olvasnál a téma kapcsán, kérjük, böngéssz a weboldalunkon!